Üdvözlünk a SpeakSmart Nyelviskola honlapján!  

A SpeakSmart egy kicsi és barátságos nyelviskola a III. kerületben az Amfiteátrumnál.  

Általános angol nyelvet oktatunk Callan-módszerrel, mellyel a Cambridge PET és FCE nyelvvizsgára készítjük fel hallgatóinkat anyanyelvi tanáraink segítségével.

A kerületben működő cégeknél is vállalunk kihelyezett oktatást ugyanezzel a módszerrel.


Emellett péntekenként kötetlen beszélgetéseken is részt vehetsz a Chat Club-ban, ahol szinten tarthatod a már megszerzett tudásodat, illetve bővítheted is azt.

Várunk szeretettel!


Ezzel a módszerrel - a hagyományos módszerekkel összehasonlítva-, negyedannyi idő alatt lehet elsajátítani az angol nyelvet. A tanuló szemben a szokásos 4 évvel, a tanulásra szánt idő függvényében maximum 1 éven belül eljuthat kezdő szintről a középfokú nyelvvizsgáig. És erre garanciát is vállal az iskola. A mai rohanó világban az is nagy könnyebbséget jelent a tanulók számára, hogy minden ismeretanyag elsajátítása az órán történik, azaz nincs házi feladat. A módszer lényege, hogy úgy tanítja az angol nyelvet, ahogy a kisgyermek tanulja anyanyelvét: felismer, megért és beszél. Az anyanyelvű tanár példamondatokon keresztül tanítja a nyelvtant funkcióval együtt, a hallgató hibáit azonnal javítja, így a tanuló a szavakat, kifejezéseket és mondatokat tökéletes kiejtéssel és szórenddel tanulja meg, illetve az ismétlések gyakoriságának eredményeként, az órán megszerzett tudást a hosszú távú memóriájában rögzíti. Ennek, és az órák dinamikájának köszönhetően a hallgatók eljutnak oda, hogy képesek angolul gondolkodni, kérdéseiket és válaszaikat nem fordítják le az anyanyelvükre, hanem azonnal képesek válaszolni. Az órák nagyon dinamikusak, az anyanyelvű tanár normál beszédtempóban kommunikál a hallgatókkal, ami őket arra sarkallja, hogy egyre gyorsabban válaszoljanak a kérdésekre. »

A Callan-módszerről

Előnyei: negyedannyi idő alatt megszerezhető a középfokú angol nyelvtudás, írásos garancia, anyanyelvi tanároktól tanulhatsz, nincs házi feladat, a nyelvvizsgákat a Callan-hallgatók 95%-a elsőre sikeresen leteszi


Portálhírek

Picture of   Smarties
TEENS - Július 12-től kezdő szintű tanfolyam indul fiatalok (12-14 évesek) részére
by Smarties - Thursday, 17 June 2010, 04:10 PM
 

Július 12-én Kezdő szintű tanfolyam indul 12-14 éves fiataloknak.

A tanfolyam nyáron heti 3 x 2 órás, ősztől, azaz az iskola kezdést követően 

2 x 2  órás ütemben folytatódik.

Nyári időbeosztás: kedd, szerda, csütörtök délelőttönként 10-12 óra között.

Ősztől: kedd, csütörtök 16-18 óra között.

A tanfolyam hossza alapfokú nyelvvizsga szintig ebben a konstrukcióban 16 hét.

Amennyiben a diákok a középfokú nyelvvizsgát célozzák meg, akkor a tanfolyam majd folytatható a következő szinten és a decemberi szünetet bekalkulálva május elején elérhetnek a középfokú nyelvvizsga szintig, azaz jövő június elején le is tehetik azt.

Betölthető szabad helyek száma: 2

Picture of   Smarties
Július 6-tól Intermediate kurzus indul
by Smarties - Thursday, 17 June 2010, 02:25 PM
 

Július 6-án indul alapfokú nyelvtudással rendelkező hallgatóknak heti 2x2 órás tanfolyam Intermediate szinten.

A tanfolyam időpontja: kedd és csütörtök, 18-20 óra között.

Betölthető szabad helyek száma: 2 

Picture of   Smarties
Intermediate heti 2x2, kedd-csütörtök 11-13 óra
by Smarties - Wednesday, 2 June 2010, 11:51 AM
 

Alapfokú nyelvtudással már rendelkező hallgatóknak indul Intermediate szinten heti 2x2 órás tanfolyam június 8-án. A tanfolyam időpontja: kedd és csütörtök, 11-13 óra között.

 

Betölthető szabad helyek száma: 2 


Skip Latest News

Latest News

  • 17 Jun, 16:10
    Smarties
    TEENS - Július 12-től kezdő szintű tanfolyam indul fiatalok (12-14 évesek) részére more...
  • 17 Jun, 14:25
    Smarties
    Július 6-tól Intermediate kurzus indul more...
  • 2 Jun, 11:51
    Smarties
    Intermediate heti 2x2, kedd-csütörtök 11-13 óra more...
Skip Calendar

Calendar

Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat
      1 2 Today Friday, 3 September 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30   
Skip Callan Method UK

Callan Method UK

http://www.callan.co.uk/

Skip Cambridge Dictionary

Cambridge Dictionary

http://dictionaries.cambridge.org

Skip ENGLISH AS A SECOND LANGUAGE Podcast

ENGLISH AS A SECOND LANGUAGE Podcast

 

http://www.eslpod.com/website/index_new.html

Skip Encyclopædia Britannica Online

Encyclopædia Britannica Online

http://www.britannica.com/

(x)

Admin Shortcut keys

Ctrl+Shift+K : Shortcut Details Esc : Return to Moodle
Ctrl+Shift+B : Manage Blocks Ctrl+Shift+M : Manage Activities
Ctrl+Shift+F : Manage Filters Ctrl+Shift+A : Manage Authentication
Ctrl+Shift+S : Schedule calendar Ctrl+Shift+C : Add/Edit Courses
Ctrl+Shift+E : Edit Mode toggle Ctrl+Shift+M : Notifications
Ctrl+Shift+L : Live Logs Ctrl+Shift+U : Browse Users
Ctrl+Shift+H : Moodle Homepage Ctrl+Shift+D : Logout